Hogyan segíthetek a barátnőmnek, ha bántalmazza a pasija?

Forrás: Ez jogos | 2017 augusztus 4.

Kedves Réka! Van egy olyan érzésem, hogy az egyik barátnőmet néha bántja a pasija. Nem vagyok benne biztos, de néha foltokat látok rajta és ezekről sosem beszél nekem. Le szeretnék ülni beszélgetni vele erről a témáról, hogy mik a lehetőségei, de az a helyzet, hogy én sem tudom ezt pontosan. Tudnál segíteni? Mariann

Unhappy girls outside

(Fotó: Getty Images)

A legfontosabb az egy ilyen helyzetben, hogy megértesd azzal, akit bántanak, hogy nincs egyedül és nem kell ebbe a helyzetbe beletörődnie! Van segítség, csak tudni kell, hogy hova és hogyan fordulhat. Sok esetben ilyenkor a lányok nem mernek lépni, mert félnek attól, aki veri őket és félnek a következményektől. Egy agresszív férfi csak még dühösebb lesz, ráadásul ilyenkor el is szigetelik őket a világtól és elhitetik velük, hogy nem érdemelnek jobbat, tehát lehet, hogy nem is akarnak lépni. Ha nem te vagy ebben a helyzetben, hanem egy barátnőd, akkor mindenképp beszélj vele erről, mondd el neki, hogy te mellette vagy, és van megoldás!

Amikor erről a témáról van szó, hogy a férfi veri a párját, akkor a testi sértésről kell szót ejteni, ami a büntetőjogban egy személy elleni bűncselekmény. Az követ el testi sértést, aki más egészségét vagy testi épségét sérti. Lehet vétség és bűntett is, illetve beszélhetünk könnyű testi sértésről és súlyosról is. Könnyű testi sértésről akkor van szó, ha a sérülés nyolc napon belül meggyógyul. Súlyosról pedig akkor, ha nyolc napnál hosszabb idő után gyógyul csak meg a sérülés. Ebből a kettőből a könnyű testi sértés vétség, illetve az is, ha gondatlanságból követ el valaki súlyos testi sértést. A szándékosan elkövetett súlyos testi sértés pedig bűntett.

A testi sértésnek vannak úgynevezett minősített esetei, amikor az ítélet még súlyosabb lehet. Ilyen például az, amikor valaki aljas indokból vagy célból követi el, vagy ha védekezésre képtelen személlyel szemben teszi. Ilyenkor könnyű testi sértés esetén 3 évig, súlyos testi sértés esetén pedig 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ugyanígy minősített eset egyébként az is, ha valaki maradandó fogyatékosságot vagy életveszélyt okoz.

Nagyon fontos tudnod, hogy aki a vétséget elköveti, könnyű testi sértés esetében csak magánindítványra büntethető, vagyis nem indul meg hivatalból az eljárás, el kell menned a rendőrségre és feljelentést kell tenned. Tehát ha a barátnődet szerinted bántja a párja, de csak könnyű testi sértést követ el, akkor ahhoz, hogy a pasiját megbüntessék, a barátnőd akarata szükséges. Vagyis könnyű testi sértés esetén egészen addig nem fog semmi sem történni, amíg a sértett feljelentést nem tesz.

Abban az esetben viszont, ha a sérülés nyolc napon túl gyógyuló, akkor az orvosnak ezt jelentenie kell a rendőrségnek, hiszen súlyos testi sértés történt, vagy legalábbis erre gyanú merül fel. Tehát ilyenkor nincs szükség feljelentésre, a hatóság köteles hivatalból eljárni.

Ha a bántalmazás során sérülés keletkezik, akkor mindenképp indokolt felkeresni egy orvost, nyilván azért is, hogy segítsen a problémán, de ezen kívül ez azért kifejezetten fontos, mert a látlelet lesz valószínűleg a legmeggyőzőbb bizonyíték. Ezt akkor is érdemes kérni, ha mondjuk egyszeri alkalom volt, hogy megütött a pasid, és éppen ezért nem vagy benne biztos, hogy feljelentést szeretnél tenni könnyű testi sértés esetében. Ilyenkor 30 napod van arra, hogy átgondold, hogy mit szeretnél, és hogy esetleg feljelentést tegyél. Magára az orvosi vizsgálatra azért is van szükség, mert csak egy doktor az, aki hatékonyan meg tudja becsülni, hogy mi a sérülés vagy betegség gyógytartama, vagyis hogy könnyű vagy súlyos testi sértés történt.

Azért azt mindenképpen megjegyezném, hogy a feljelentés után ez az egész procedúra elhúzódhat, ezért jobb előre gondolkodni: úgy válassz társat, hogy meggyőződsz róla, hogy nincsen benne agresszív hajlam. Persze előfordulhat az, hogy eleinte, vagy akár évekig semmi jele annak, hogy a párod ártani akar neked, de már a kezdeti időszakban is érdemes arra figyelni, hogy hogyan kezeli a konfliktusokat. Egy férfi sosem bánthat egy nőt, egy párkapcsolatban a testi sértés semmiképpen nem fér bele és nem is szabad áldozatként eltűrni. Mint ahogy említettem, az egész folyamat hosszadalmas lehet, ezért ha téged ez érint és úgy döntesz, hogy változtatsz, akkor először is keress egy biztonságos helyet magadnak valamelyik barátodnál, ahol semmi baj nem érhet, ha pedig ilyet nem találsz, akkor ne félj segítséget kérni olyan egyesülettől, ami erre szakosodott (http://nane.hu/)!

Tovább a teljes bejegyzéshez

Ezért állj meg segíteni minden balesetnél…

Forrás: Ez jogos | 2017 március 30.

„Szia! Tegnap miközben vezettem haza, láttam egy balesetet, és rögtön megálltam segíteni. Szükség is volt rá, mert sokkos állapotba kerültek a sérültek és volt pár csúnya vérző sebük is. Pár perc elteltével rájöttem, hogy én voltam az egyetlen, aki megállt segíteni. Miért van ez? Ha már az emberekben nincs annyi, hogy erkölcsből ezt megtegyék, nincs valami törvény, ami kötelez erre? Köszi a választ! Ancsa” 

HORRIBLE BOSSES JASON BATEMAN as Nick, CHARLIE DAY as Dale, JASON SUDEIKIS as Kurt HORRIBLE BOSSES [US 2011] [L-R] JASON BATEMAN as Nick, CHARLIE DAY as Dale, JASON SUDEIKIS as Kurt, Image: 166604760, License: Rights-managed, Restrictions: Strictly editorial use only. Credit line mandatory. Book cover use must be cleared with Mary Evans., Model Release: no, Credit line: Profimedia, Mary Evans Picture Librar

(Fotó: Profimedia – Red Dot)

Tovább a teljes bejegyzéshez

Blogleírás

Ez jogos! - A Cosmopolitan hivatalos blogja, melynek szerzője a Samsunggal közös pályázatunk nyertese, Babják Réka. „Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója vagyok, és még Dr. Szöszinél is szenvedélyesebben imádom a jogi ügyeket. Szeretném, ha ez a blog interaktív lenne, ezért hogyha bármilyen kérdésed van, esetleg olyan helyzetbe kerültél, amikor nem tudtad, hogy milyen jogaid vannak, írd meg nekem a cosmopolitan.hu@centralmediacsoport.hu e-mailcímre!