Lefogták a barátnőmet – megsértették a jogait?

Forrás: Ez jogos | 2019 február 1.

Szia Réka! A múlthéten az egyik ismerősömet két férfi lefogta, amikor sétált hazafelé este. Nem csináltak vele semmit azon kívül, hogy pár percig lefogva tartották és sértegették. Ha jól tudom, akkor ezzel megsértették az ő személyi szabadságát. Ezt jól tudom? Köszi! Zora

Fotó: US Getty Images

Nyilvánvaló, hogy egy másik ember szabadságát alapból korlátozni nem lehet (mint mindig, ez alól is van sok kivétel). A személyi szabadságát valakinek az sérti meg, aki őt a szabad helyváltoztatásban, tartózkodási hely megváltoztatásában megakadályozza.  Pontosabban azt értem ez alatt, hogyha valakit olyan helyzetbe hoznak, hogy nem képes megmozdulni, vagy nem képes a helyét megváltoztatni. Ilyen például, ha valakit lefognak, megkötöznek, vagy bezárnak valahová. Ide sorolható az is, hogyha rokkant személytől elvesznek valamilyen segédeszközt, ami a mozgáshoz számára szükséges (pl.: mankó). Ugyanakkor persze a szülők nem követnek el bűncselekményt akkor, amikor szobafogsággal nevelik a gyereküket, vagy amikor például jogszerűen előállítanak valakit a hivatalos személyek (pl.: letartóztatás).

Hogy bemutassam, hogy mennyire sokféle módon lehet ezt a bűncselekményt elkövetni, érdemes lehet megemlíteni egy olyan esetet, ami nem olyan régen történt meg. Ennek az volt a lényege, hogy egy taxis az autójával úgy állt meg (szándékosan), hogy a másik autóban ülő személy ne tudjon kiszállni, és ezzel ezt a személyt akadályozta a helyváltoztatásában. Szóval érzékelhető ebből is, hogy valakinek a személyi szabadságát igen könnyen meg lehet sérteni, nem érdemes tehát azzal „viccelődni”, hogy a másikra rázárod az ajtót, vagy nem engeded kimenni a szobából, mert ha a másik ezt nem gondolja szórakoztatónak, akkor könnyen feljelentés lehet a vége.

Az időtartam ennél a bűncselekménynél nem számít, tehát akármennyire is rövid idejű a személyi szabadságnak a megsértése, a bűncselekmény akkor is megvalósul. A bűncselekmény addig tart, amíg a sértett személyt fogva tartják.  Persze ehhez az is kell, hogy szándékosan kövessék el a bűncselekményt. Ha valaki véletlenül fosztja meg a másikat a személyi szabadságától, az e bűncselekményt nem követi el.

A Btk. alapján három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki mást a személyi szabadságától megfoszt. Vannak olyan esetek is, amikor a bűncselekményt súlyosabban rendeli büntetni a törvény. A teljesség igénye nélkül, ilyen például az, amikor azt valamilyen erkölcsileg elvetendő indokból vagy célból követik el, vagy ha mindezt sanyargatással teszik meg.

Érdemes lehet még beszélni a kényszerítés bűncselekményről is, mert a kettőt sokszor össze szokták keverni. Kényszerítést az követ el, aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen, vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz. Szóval ilyenkor a személy valami olyat tesz (vagy éppen nem tesz), amit a saját akarata szerint nem kívánna.

Fontos azonban tudni azt is, hogy kényszerítés csak akkor jöhet létre, ha más bűncselekmény nem valósul meg. Ez azt jelenti, hogyha a személyi szabadság megsértése bűncselekményt meg lehet állapítani, akkor a kényszerítés nem jöhet szóba.

Blogleírás

Ez jogos! - A Cosmopolitan hivatalos blogja, melynek szerzője a Samsunggal közös pályázatunk nyertese, Babják Réka. „Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója vagyok, és még Dr. Szöszinél is szenvedélyesebben imádom a jogi ügyeket. Szeretném, ha ez a blog interaktív lenne, ezért hogyha bármilyen kérdésed van, esetleg olyan helyzetbe kerültél, amikor nem tudtad, hogy milyen jogaid vannak, írd meg nekem a cosmopolitan.hu@centralmediacsoport.hu e-mailcímre!