Te tudod, mi az a mediáció?

Forrás: Ez jogos | 2019 szeptember 13.

Szia Réka! Én azt a kérdést tenném fel neked, hogy mi az a mediáció, és mikor érdemes mediátorhoz fordulni? Egy barátnőmnek a válása során javasolták ezt, de én erről még nem igazán hallottam, csak nagyon ritkán. Ez mire jó? Ezzel tényleg elkerülhető a bírósághoz fordulás? Köszönöm szépen előre is! Zita

(Fotó: Profimedia – Red Dot)

Manapság, ha az emberek között valamilyen jogvita merül fel, akkor az első gondolatuk az, hogy perelni fognak, és hogy bíróságra viszik az ügyet. Sokan nem ismerik, vagy ha ismerik is, fel sem merül bennük, hogy van alternatív módja is a jogviták rendezésének, ami a mediáció, másik nevén a közvetítés. A mediáció szó a latin ’mediare’ szóból ered, és ez azt jelenti, hogy ’egyeztetni, körbejárni’. Ennek az eljárásnak a lényege az, hogy van egy olyan semleges, kívülálló, harmadik személy (a mediátor), aki a felek vitájában, az ő beleegyezésükkel jár közben, a konfliktuskezelésre törekedve. Azért jó, mert az összes fél érdekét figyelembe tudja venni, és általában az eljárás végére így kialakul egy olyan megoldás, amely minden félnek a megelégedésére tud szolgálni. Ez a harmadik személy csak segítséget nyújt, de nem ő maga dönti el helyettetek a vitát. Ő próbál titeket békíteni, megoldási lehetőségekre rávilágítani, hogy könnyen egyezségre juthassatok. Ha mediátor segít neked egy jogvita megoldásában, az azért is jó, mert talán kicsit jobban tud fókuszálni a személyes érdekekre és célokra, így biztosítva azt, hogy ne csak egyszerűen megoldja a helyzetet, hanem tartósan, ellenérzések nélkül rendezze azt. Persze ehhez az kell, hogy az ellentétes oldalon álló felek mind meg akarják oldani a problémát, és legyenek készek a kompromisszumokra.

Hogyha az ellentétes oldalon álló felek nem élnek mediációval, és bíróságra viszik az ügyet, akkor azzal számolni kell, hogy a végső döntést a bíró fogja meghozni, akinek ugyan hatalmas a szakértelme, de ott kevésbé jelennek meg olyan megoldások, melyek a jogvitában álló felek mindegyikének megfelelnek. Ráadásul azt is biztos tudod, hogy egy bírósági eljárás nem megy egyik napról a másikra. Persze a mediációs eljárás sem, de azért az nyilvánvaló, hogy ez sokkal gyorsabb. Ha tehát gyors, költséghatékony és bizalmas megoldást kerestek, akkor mindenképp érdemes lehet ezen elgondolkozni. A mediáció előnyei közé tartozik ezen kívül az is, hogy ez jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a felek között normális kapcsolat állhasson fenn a jövőben is.

Felmerülhetett benned kérdésként az, hogy milyen esetekben érdemes élni a mediáció adta lehetőségekkel. Nincs igazából meghatározva, hogy mely ügyekben alkalmazható, de persze itt is vannak olyan területek, ahol gyakrabban jön elő. Ez nem egy új dolog, csak hazánkban nem annyira népszerű (még). De képzeld, egész sok olyan ország van, ahol a pereskedést mediáció előzi meg! Elsősorban én családi ügyekben, esetleg válás során javasolnám ezt, de persze rengeteg más esetben is érdemes megpróbálkozni vele. Hogyha van gyermeked, akkor ez hatékony lehet olyan kérdésekben, hogy őt hol helyezzétek el, mi legyen a kapcsolattartás módja. De ha nincs közös gyermek, akkor is érdemes gondolkozni mediáción, hiszen a vagyon megosztásában is tud ez az alternatív vitarendezési mód segíteni. Üzleti konfliktusok esetében is hasznos lehet a mediáció, hiszen a cégek közötti konfliktusok esetén itt nagyobb hangsúlyt lehet fektetni az érdekekre, valamint gyorsabban lehet megoldani a jogvitákat, és általában olcsóbban is. Büntetőjogi mediáció is létezik, amiben az egyik fél az áldozat, a másik fél pedig az elkövető, és a cél az, hogy az áldozat sérelmeit valamilyen szinten kezelje, helyreállítsa, valamint az esetleges bűnismétlést megelőzze. Természetesen a felek itt is önállóan dönthetnek arról, hogy kívánnak-e részt venni ebben.

Lényegesnek tartom még azt is, hogy pár infót megosszak veled arról, hogy hogyan tudsz mediátorhoz fordulni. Először is, ezt az egészet úgy lehet megvalósítani, hogyha azzal a féllel, akivel jogvitád van, megegyeztek abban, hogy megpróbáljátok mediáció keretein belül rendezni a konfliktust. Hogyha megegyeztetek, akkor utána ki kell választanotok egy szimpatikus mediátort (akár neten is megtalálható sok remek szakember), és mind a kettőtöknek meg kell őt bíznia ezzel a feladattal. Utána a mediátornak az erre fenntartott helyén (általában egy irodában), egy előre megbeszélt időpontban elkezditek a probléma megoldását.

Kiemelném zárásként, hogy a mediátor nem fogja megmondani neked, hogy mit tegyél. Ő a szakértelmével arra fog sarkallni titeket, hogy feltárjátok a problémát okozó érdekeiteket, hogy végül egy olyan megoldásra jussatok, amely segít abban, hogy mindkét félnek az érdekei érvényesülhessenek és, ha nem is „nyertek” vele mind a ketten, mégis azt fogjátok érezni, hogy ez egy elfogadható helyzet.

Blogleírás

Ez jogos! - A Cosmopolitan hivatalos blogja, melynek szerzője a Samsunggal közös pályázatunk nyertese, Babják Réka. „Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója vagyok, és még Dr. Szöszinél is szenvedélyesebben imádom a jogi ügyeket. Szeretném, ha ez a blog interaktív lenne, ezért hogyha bármilyen kérdésed van, esetleg olyan helyzetbe kerültél, amikor nem tudtad, hogy milyen jogaid vannak, írd meg nekem a cosmopolitan.hu@centralmediacsoport.hu e-mailcímre!