Segítség, kiraboltak! Mit tegyek?

Forrás: Ez jogos | 2020 február 7.

Kedves Réka! Az egyik barátnőmet körülbelül egy hónapja kirabolták, és utána szegény nagyon rosszul érezte magát. Szenvedett attól, hogy a kihallgatáson újra át kellett élnie az esemény emlékeit, nem tudta, hogy kihez fordulhatna, utána pedig még sokáig nem tudott túllépni ezen az egészen, mert anyagilag neki ez nagyon nehéz helyzetet eredményezett. Emiatt elkezdett foglalkoztatni az a kérdés, hogyha valaki egy bűncselekmény áldozatává válik, akkor annak van valamilyen lehetősége arra, hogy ez kevésbé legyen borzalmas? Lehet kérni valamilyen segítséget? Előre is köszönöm a válaszod! Orsolya

Fotó: US Getty Images

Az Európai Áldozatvédő Fórum definíciója alapján áldozat az, akinek jogsértő magatartással vagy cselekedettel testi, lelki sérülést vagy anyagi kárt okoztak. A 2005. évi CXXXV. Törvény szól a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről. Ennek lényege, hogy azoknak a személyeknek, akik bűncselekményt szenvedtek el, a sérelmei valamiképpen enyhüljenek.  A törvény szerint: “áldozat a Magyarország területén elkövetett bűncselekmény és a Magyarország területén elkövetett tulajdon elleni szabálysértés természetes személy sértettje”, valamint aki ezek közvetlen következményeként hátrányt szenvedett el. Hátrány alatt különösen a testi vagy lelki sérülést, érzelmi megrázkódtatást és a vagyoni kárt kell érteni.

Az állam, amit az áldozatok számára nyújthat, az az érdekérvényesítés elősegítése, azonnali pénzügyi segély, az áldozati státusznak az igazolása, tanúgondozás, illetve védett szálláshely biztosítása. Ebben a bejegyzésben az első hárommal foglalkozom részletesebben.

Persze biztos felmerült mostanra benned a kérdés, hogy akkor mégis hova kell fordulni, hogyha ilyen helyzet áll elő. Alapvetően az érdekérvényesítés elősegítése kapcsán bármelyik áldozatsegítő szolgálathoz fordulhatsz, és bármelyiknél előterjeszthetsz kérelmet azonnali pénzügyi segély, áldozati státusz igazolása, vagy kárenyhítés iránt. Ehhez a kérelemhez van egy nyomtatvány, amit ki kell tölteni, de ebben az áldozatsegítő szolgálat segítséget nyújt neked.

Az érdekérvényesítés elősegítése azt jelenti, hogy az áldozatsegítő szolgálat tájékoztatást, jogi tanácsot, érzelmi segítséget, vagy egyéb segítséget nyújt annak érdekében, hogy az áldozat érvényesíthesse alapvető jogait, illetve hogy az őt megillető egészségügyi, egészségbiztosítási ellátásokat és szociális ellátásokat igénybe vehesse.

Azonnal pénzügyi segélyt is lehet kapni, hogyha a bűncselekményt vagy a tulajdon elleni szabálysértést követően 5 napon belül kérelmet nyújtanak be krízishelyzet esetén. Ez az összeg olyan célokra szolgál, mint például a lakhatás, ruházkodás, élelmezés és utazás, és gyógyászati, kegyeleti jellegű kiadások, ha az áldozat nem képes ezeket megfizetni. Tehát ez nem arra szolgál, hogy megtérítse azt a kárt, amit a cselekménnyel okoztak, hanem a cselekmény következtében kialakult nehéz helyzet, krízishelyzet megoldására szolgál.

Az áldozati státusz igazolására azért lehet szükség, mert bizonyos hatóságok, vagy más szervek a szolgáltatásaikat, ellátást, támogatást attól teszik függővé, hogy az adott személy ténylegesen áldozat-e (magyarán, hogy a törvényben foglalt kritériumoknak megfelel-e).

Az állami kárenyhítésről is érdemes beszélni, melyben akkor részesülhet az áldozat, hogyha a sérelmére szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekményt követtek el, vagy ilyen személy közeli hozzátartozója vagy eltartottja, vagy aki az így elhunyt személy eltemettetéséről gondoskodott. A segítséghez szükség van annak igazolására, hogy a büntetőeljárás megindult az ügyben (erről igazolást lehet kérni a nyomozó hatóságtól, ügyészségtől, vagy bíróságtól).

A kárenyhítés akkor jár az áldozatnak, hogyha arra a jövedelmi viszonyai alapján rászorul. Ezen felül a törvény meghatároz olyan eseteket, amikor a jövedelmi helyzet lényegtelen, és automatikusan rászorulónak tekintik az áldozatot, például ha aktív korúak ellátásra jogosult, vagy ha terrorcselekmény áldozatává vált stb.

Nem kétséges, hogyha valaki áldozattá válik, akkor komoly lelki, de akár testi nehézségeken megy keresztül, illetve anyagi problémákkal is szembesülhet. De már tudod, hogy létezik segítség ebben a nehéz helyzetben, lehet megoldást találni ezekre a problémákra!   Ajánlom figyelmedbe a következő oldalt: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/aldozatsegito-szolgalat-at. Ezen belül van egy link, amire ha rákattintasz, akkor meg tudod nézni az ország összes Áldozatsegítő Szolgálatát, az elérhetőségekkel együtt, így ha valaha erre lenne szükséged, akkor már tudni fogod, hogy hova fordulj.

Blogleírás

Ez jogos! - A Cosmopolitan hivatalos blogja, melynek szerzője a Samsunggal közös pályázatunk nyertese, Babják Réka. „Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója vagyok, és még Dr. Szöszinél is szenvedélyesebben imádom a jogi ügyeket. Szeretném, ha ez a blog interaktív lenne, ezért hogyha bármilyen kérdésed van, esetleg olyan helyzetbe kerültél, amikor nem tudtad, hogy milyen jogaid vannak, írd meg nekem a cosmopolitan.hu@centralmediacsoport.hu e-mailcímre!